A szövetség a megalakulása óta eltelt évek alatt szervezeti hátterét fokozatosan alakította, bővítette, jelenleg 130 nyugdíjas klub tartozik tagjaink sorába.
A 2004. év végétől a szövetség új elnöke: Nagy Péter (Jedlik volt igazgatója).
2011. júliusától a szövetség elnöke: Pozsgai Balázs.
A Gy-M-S Megyei Pannon Nyugdíjas Szövetség 2010. március 17-től jogerősen közhasznú szervezetként működik.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Pannon Nyugdíjas Szövetség célja a nyugdíjas korosztály közösségi életének szervezése, civil kapcsolataik építése, érdekeik képviselete és védelme.
Tevékenységüket kulturális, információs, rekreációs, sport, fogyasztóvédelem területen fejtik ki, valamint üdüléseket, ismeretterjesztő előadásokat, tanfolyamokat szervez. Ezzel is elősegítve fő célját a nyugdíjasok életminőségének javítását.
Oktatás: A Jedlik Középiskola támogatásával „Nagyinet” tanfolyamokat szervezünk nyugdíjasoknak. A nagyikat Jedlikes „diáktanárok” tanítják. A tanfolyamokat kezdőknek és haladóknak indítjuk minden év januárjában és szeptember elején.
Irodát működtetünk 8 órában, ezen keresztül tartjuk a kapcsolatot az információ cserét klubjainkkal. Itt történik rendezvényeink szervezése, a levelezés, pályázatok írása, valamint ügyfélszolgálat biztosítása.
2015-ben két esemény is történt amit meg kell említeni.
Február hónapban névváltozás történt, és Győr-Moson-Sopron Megyei Pannon Nyugdíjas Egyesület lett a neve. Ezt követően az áprilisi elnökségi választáson új elnökség lett választva.
Elnök: Vas Lászlóné - Zita
Elnök helyettes: Kengyel Zsuzsanna
Ügyvezető elnök: Kulcsár Sándorné - Kati
Február hónapban névváltozás történt, és Győr-Moson-Sopron Megyei Pannon Nyugdíjas Egyesület lett a neve. Ezt követően az áprilisi elnökségi választáson új elnökség lett választva.
Elnök: Vas Lászlóné - Zita
Elnök helyettes: Kengyel Zsuzsanna
Ügyvezető elnök: Kulcsár Sándorné - Kati
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése